Ezzel az ünneppel kapcsolatban eszembe jut egy helyi történet, mely mindig mosolyra fakaszt, bár annyira nem lehetett poénos annak, aki megélte ezt :)
Szóval a történet szerint volt itt egy lány, kit a személyiségi jogok tiszteletben tartása érdekében nevezzük el most Lukréciának, igy fogjuk hivni ebben a szövegkörnyezetben.
Történt egyszer, Lukrécia elment egy házibuliba, szilveszter éjjelén, mint ilyenkor minden rendes, kevésbé rendes, illetve rendetlen ember teszi. És mit ad isten, a tradiciónak megfelelöen elfogyasztott egy komolyabb mennyiségü erjesztett párlatot, minek következtében alkoholos befolyásoltság alá került, azaz a józan itélö képessége bizony lecsökkent, megfontolt döntéshozatali mutatója pedig lezuhant, szinte leredukálódott a nullára. Mindezt végigszemlélte két him nemü egyed is, ravasz róka módjára, de inkább már nevezhetjük öket farkasoknak is, kik lecsapnak a gyanútlan áldozatra. A történet folytatásának kitalálása nem igényel különösebb töprengést, a két farkas odasomfordált a kiszolgáltatott áldozathoz, szexuális igényeiket tolmácsolták a gyanútlan, egyébként teljes mértékben tisztességes hölgy felé, ki a már emlegetett befolyásoló tényezök szerencsétlen összhatása miatt nem tudott ellenállni a két, nyilvánvalóan úgyszintén szesszel felturbózott farkasnak. Igy hát elindultak egy viszonylag csendes szoba felé, szexuális együttlétük megpecsételése érdekében. Útközben az egyik farkas gondolt egy nagyot, majd megragadott egy teli pezsgösüveget, de nem ám elfogyasztás céljából, hanem eeeeegészen másra szerette volna azt használni, Lukrécia legszentségesebb szentéjébe kivánta az üveg vékonyabbik végét behelyezni, azaz felhelyezni, valamilyen állati perverziótól ösztönözve (vagy esetleg arra gondolt, hogy Lukrécia még szende szüz, és a pezsgösüveges segéd pusztán a deflorálás sajátos eszköze lett volna) . Na a "szerelmi" légyott elsö (és egyben utolsó, muhahahahahahahaaaaaaaa) felvonása megkezdödött, Lukrécia dobott egy költöi hátast, majd az egyik farkas elkezdte izgatni a klitoriszt a pezsgösüveggel. Nem számoltak a technológiai kialakitások különféle hátulütöivel, minek következtében hamar szembesülniük kellett a dugót rögzitö fém drótszoknya durva kialakitásával, mely érintkezve Lukréciánk legintimebb testrészével, fájdalmat okozott neki vala. Ez sem tántoritotta el a két délceg Adoniszt, eltávolitva a biztonsági drótszoknyát tovább folytatták a ki-be irányú, vektorális mozgást a perszóna testében. És itt következett a bonyodalom, mondhatni a görög tragédiákat meghazudtoló eseménysorozat. Szegény Farkas 1 illetve Farkas 2 valószinüsithetöleg hiányzott, vagy éppen amöbázott a fizika óra azon fejezeténél, melyen a gázok különbözö tágulását, illetve tulajdonságát taglalták, ezen esetben a szén-dioxid (CO2) gáz tágulási együtthatójáról beszélünk. Továbbá a két ravaszdi kevésbé volt szemfüles, mint hülye, igy azt az aprócska jelenséget sem figyelték meg, hogy a buborékok bizony szaporodnak a folyamatos mozgatás következtében a palack gyomrában, mely egyértelmüen a dugó kilövéséhez vezet. Többnyire. És ez az eset beleesett a "többnyire" kategóriába. :S A történet további alakulására boritsunk egy jótékony fátylat, legyen elég annyi, a maca a dokinál végezte az uj esztendö elsö napját, majdan a gyereknemzésröl is le kellett mondania.
Tanulságokat, konzekvenciákat vonjuk le, tanuljunk Lukrécia esetéböl.
Boldog új esztendöt kivánok mindenkinek!
Mau
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.