Az elsö "találkozásunk" a Home Clubbal érdekes volt, mivel az ominózus, 2002-es, augusztus 31-én elkövetett Deep Dish bulin esett meg. Egy igen komoly, Boat Partyzós nyarat tudtunk magunk mögött, igy arra gondoltunk, méltó befejezése lesz a nyárnak egy DD party, ami a már hiressé vált Home Clubban lesz, gondoltunk, mi bajunk lehet, oda is el kell menni.
Annak rendje, és módja szerint el is mentünk, leparkoltunk az autókkal már megtömött parkolóban, majd a bejárat felé vettük az irányt, ahol...ahol egy akkora sor fogadott, hogy majd' nekifutásból hanyadt vágtam magam a látványától. Nem kell mondjam, mire a kapuig eljutottunk, az két és fél óránkba telt, akkora már annyira feszült voltam a helyzettöl, hogy mire a ruhatárhoz értem, a többieknek, barátaimnak azt mondtam, én bizony megyek haza a francba, ebböl már most elég volt. Valahogy aztán sikerült leküzdeni ezt a negativ érzést, majd elindultunk ugyancsak araszolva a misztikus, piros szinben kivilágitott folyosón, elhaladtunk a repülögép belsejét idézö ablakok elött, akkor már igen nagy mértékben szürödött ki a zene, majd a wc-k elött, utána ugye következett egy enyhe jobb kanyar, majd a bal kanyar, és megláttam a nagytermet...és földbe gyökerezett a lábam. Még most is kristály tisztán él emlékemben, az G-Pal: I Can See The Lights-böl El Greco: Night Wachba átépitkezö mixelés fogadott a nagyteremben, a fények, az emberek, a zene, na és persze a Sharamék, döbbenetes élmény volt elsöre. Megizlelni a TurboSound hangrendszer már-már brutalitást határoló hangerejét, de hát ezt nem kell senkinek mondanom, aki járt valaha a Homeban, azt tudja, miröl beszélek. Be kell valljam, a tömeg, az iszonyatos meleg, és a folyamatos "helytelenség" hatására elég korán, 7 órakkor elhagytuk a terepet, vegyes érzelmekkel. Másnap viszont megállapodtunk, ezek a Deep Dish-ék tudnak valamit, ha legközelebb jönnek a Homeba, az elsö sorban kell lennünk.
2002 ösze folyamán aztán többször is tiszteletünket tettük az akkor már igen nagymértékben megszeretett, otthonos falak között, Iberican Sound partyk, egy igen derék Steve Lawler party, majd 2003 kezdetén a James Holdenes arcot tekintettük meg élöben. Aztán, mint minden partyarc életében, nálam is eljött a pillanat, amikor azt mondtam, most elég, egy jóóóó darabig buli közelébe sem megyek, pihi, munka, sport, semmi éjszakába nyúló mulatozások a Homeban. Ezt egy márciusi napon, estén el is mondtam a Hege barátomnak, akivel elkövettük ezt a (számunkra) korszakalkotó partysorozatot. Nem kell mondjam, letört, mint a bili füle. Elbúcsúztunk, Hege hazament, én is hazamentem, lefeküdtem aludni, majd reggel felkeltem (meglepö, mi? :) ), és édesanyám azzal fogadott, hogy a Hege keresett már kétszer telefonon. Megnézem a mobilt, azon is van 3 nem fogadott hivás, Hegétöl, na mondom mi a franc lehet a tényállás, ami ilyen sürgös. Aztán a telefon megint megcsörrent, Hege volt ismét, majd belekezdett (olyan pimaszul lassan, tagoltan beszélt, hogy az valami felháboritó volt):
A beszélgetésünk (H: Hege, M: Mau, én)
H: Szia Mau! Ülsz, vagy állsz?
M: Ülök, miért?
H: Akkor vegyél egy tollat a kezedbe és irjad egy papirra, amit mondok.
M: Hogy mi?
H: kééééétezeeeeerhááááárom, áááááprilis tizenhnyolcadikááááán, a Home Club Budapestben Deeeeep Diiiiish Aaaaall Niiiight Long, nnnnyolc óóórás szett.
Mau itt nem mondott semmit, hanem hanyadt esett a székkel, és elkezdett orditani, amit nem is tudott abbahagyni vagy egy percig, közben meg szaladgált fel-alá, mint egy elmeháborodott.
H: Na most akkor mi van? Elmegyünk?
M: Jóhogy, erre a bulira akkor is elmegyünk, ha levágják a lábaimat, és kúszva kell elmennem.
Az elkövetkezö egy hónap feszült várakozásban telt el, felszültebben, mint a houstoni rakétakilövéseket övezö elökészületekben. Az party elötti egy hét egyenesen vánszorgott, néha már sikitva ültem otthon, hogy miért nem megy gyorsabban az idö :).
Végül eljött a nap, a nagy nap, szerintem megközelitöleg olyan 100 SMS ment a haverok között, akikkel terveztük a partyt, ki mennyire várja a napot :)
Szinte már kabalaként a Moscow 1-es lemezt hallgattuk az autóban a Külsö Bécsi Út felé menet, augusztusban is igy tettünk, gondoltuk, hátha most is be fog válni, és jó partyt eredményez :) A tavalyi fiaskóból eredve korán elindultunk, közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy inkább a parkolóban várunk egy kicsit, minthogy ismét a sorban ácsorogjuk át a buli erös hányadát. Szerencsére pont jókor érkeztünk, olyan 20 perces sorbanállás után bejutottunk a már jócskán feltöltödött Homeba. Gyors vizit a kisteremben, aztán gyors pisi, majd nyargaltunk is a nagyterembe, gondoltuk, nyilván 11 óra magasságában már csak lesz valami kis bemelegitö. Nem volt :) Ilyet én még nem láttam, pedig megfordultam pár Home-os bulin, a nagyteremben viszonylag sok ember, és teljes csönd, azaz nem teljes, mert cd-röl szólt a hangfalakból halkan a DD-ék Yoshiesque 2 második lemeze, de semmi komolyabb bemelegités. És csönd volt, szint már kisérteties csend, az emberek beszélgettek, halkan, mintha templomban lennénk, mondom még egyszer szinte teljesen tele volt már ekkor a nagyterem. Végül befutott Pacziga elvtársunk, és belecsapott a lecsó mértani közepébe, nem sokat lacafacázott, döltek a slágerek egymás után, Depeche Mode: Only When I Lose Myself (Lexicon Avenue remixben), Envy: Faith, majd megláttuk az Ali fejét, majd a Sharam is elökerült. Nem kell mondjam, szerintem akkor izgultunk utoljára ennyire, amikor az elsö nöi mellet megfoghattuk mindenfajta textilia kendözése nélkül, olyanok voltunk, mint egy Ferrari a megállitott piros lámpánal.
És elkezdtek zenélni...
...a szokásos, esetlegesen repülögépzúgáshoz hasonlatos hanggal, amit persze széttekertek a flanger effekttel, majd felkúsztak az elsö számok. Nem is tudom, a különlegesség, a semmi máshoz nem hasonlithatóság jellemezte a szettjük kezdetét, tán legjobban az LFO-s hangzással hasonlatos, földöntúli varázslat. A tempó gyorsult, a mélyek, köszönhetöen a TurboSound rendszernek valahol a vastagbelünknél fogva elkaptak, majd felemeltek, megforgattak, és olyan szinten vágtak földhöz, hogy az ember elméje (pezsgöztünk csak, mielött bárki bármi másra gondol) belezsibbad, mindeközben a magas hangok meg az agyunk közepéig behatoltak, és apró kicsit darabkákra szedték a tekervényeinket. Sorba jöttek a jobbnál jobb számok, majd az Inner City egyik régi slágere adott kis pihenöt, ami után aztán elindultunk felfelé, de mennyire fel...Lee Cabrera: Shake It (Antonie Claraman remixben, Steve Lawler egyik kedvence), zongorás széttekerés-tekerés, majd olyat odaver, hogy öröm hallgatni, mindenki mosolyog, a kezek a magasban.
Igazából a mai napig sem tudom felfogni, ami ezután történt. Mint irtam, megéltem jópár Home-os bulit ezen DD party elött, de ami ekkor következett, az...az szerintem beleégett az elmémbe, az agyam egyik zugába, és sosem fogom elfeledni. De nem is akarom, mert életem tán legnagyobb partyélménye következett.
Épp az utált mellékhelységböl jöttem visszafelé, olyan 3 óra magasságában járt az idö, ismét be a kanyargós nagyterembe bevezetö folyosón (mennyire utáltunk oda járni, mindig az járt a fejünkben, hogy valamiröl lemaradunk, ha tartunk 5 perc szünetet), amikor felcsendült a Ben Sims: Remanipulator (Adam Beyer-igen, csodálkoztam én is-remixben). Megálltam, és nem hittem a szememnek, ami a nagyteremben folyt. Visszaértem a barátaimhoz, rájuk néztem, meg voltak kergülve teljesen, Peti barátom pörgette a levegöben a pójóját, a Hege meg úgy vigyorgott, hogy láttam mind a 32 fogát, majd kicsit jobban körbenéztem, és mindenhol ezt láttam. Az emberek teljes mértékben máshogy viselkedtek, mint szokás, látott volt anno a partykon, mindenki mosolygott, mindenki ölelgetett mindenkit, és közben meg olyan szinten tekertek a Aliék, hogy az valami brutális volt. Bens Simsre jött a Sandy Rivera: I Can't Stop, "this feeling...this feeling...I...can't...Stop". Profi, hibátlan mixelések, pakolták egymás után a garantáltan megkergitö lemezeket az akkor már hön szeretett iráni tesók, effektek sorozata, mély le, mély fel, egy kis flanger, echo, loopok, miegymás, de mi ebböl akkor egy vérprofin összekomponált egyveleget hallottunk. Aztán egyszer csak....Whatever Girl: Activator. lábdob, szinte semmi más, csak a lábdob ment vagy 2 percig, néha egy kis magas, lábdob, magas, lábdob, magas, lábdob, magas, aztán egyszer csak.... a Home, a hön szeretett otthonunk felrobbant...az emberek tán még egy lapáttal rátettek az addigi tempóra, bármerre néztem, magasba emelt kezekkel ugáltak az emberek, közben meg énekelték a refrént, "you need some activator-activator-activator-activator-activator-activator-activator.....dumdumdumdum....lábdob, mély le, emberek oridtanak, mély fel....activator-activato-activator-activator". Egy lány mellettem beleordit a fülembe, "ezt nem hiszem eeeeeeeel", majd odajön egy brutálisan kigyúrt srác, megölel, ad egy puszit, majd ö is belekiabál a fülembe :"szeretlek". :) Ott, abban a pillanatban én is szerettem, holott semmi közöm a férfiakhoz, a pénisz innensö oldalán állok a szexuális együttlétek alkamával, de akkor, ott mindenki szeretett mindenkit, vadidegen emberek borultak a nyakunkba, és vallottak szerelmet, döbbenetes élmény volt.
Aliékba azért szorult egy kis emberség, azért tudták ök, nem lehet széttekerni teljesen a népet hajnali négy magasságában, igy egy kis pihenöt adtak a mélyen szántó zenék után, ami nem másban rejlett, mint a The Greek: Alive (G-Pal remix) cimü opuszban. Aki ismeri, az tudja, aki pedig nem, keresse meg valahol a neten, hogy tudhassa, miröl irok, mivel az a szám az elözöek homlokegyenes ellentéte, nyugodt, szinte már chilles hangzású, Stephanie Vezina varázslatos hangjával. Szinte egy ringatózó hajókázással hasonlatos a szám hangulata, a vokál pedig a hüvös szellöt képviseli. Pihentet, elringat, simogat, cirógat, zenében a kiállás meg tán az egyik legnagszerübb kiállás, amit valaha hallottam (és megintcsak ne feledjük a TurboSound hangrenszert), csak egy mély dörmögés, semmi más, majd becsúszik lassan Stephanie hangja ismért, "over the sun, beyond the see, theres world calling to me, over land and beyond time, the answer I will find"...majd a méééély, az a kegyetlen mély, szinte már belénksulykolja a hangokat. De a viharfellegek ismét gyülekeznek, Sharam képviseletében, és a vihar neve nem más, mint David Gaussa: The Vibe Of The Iberican Beats. Ennyi. Eddig tartott a pihenönk, de a Home nagytermében anno az óra 4 felé járásánál nem a pihentetés volt a jellemzö hadviselet, igy nem tehettünk szemrehányást, ismét kaptunk a pofánkra, tán a legsúlyosabb hangzatú ibérikus dallam ismét elinditotta a hangulatot, a tekerést a "felfelé" irányába. Brutális grooveok, szinte már lemészárolnak minket a TurboSoundos löketek, de nem tudunk mást tenni, pusztán a zene vezérletével, teljes mértékben megfeledkezve önmagunkról táncolunk :). Ismét követik egymást a hihetetlenebbnél hihetetlenebb dallamok, Cheky&Spyder: In Love szendvicsbe rakta a No Doubt: Hella Good cimü számot, majd ekkortájt felderengett a Size DDD: Nobody Lisen The Techno. Az Eminem szám átirata, a nagulat megint a tetöfokán, de az arabok megint ugy gondolták, egy kis pihenö nem árt, igy feltették a....a Coldplaytöl a Clock cimü számot. Semmi remix, semmi, a puszta 1:1-es számot tették be. Akkor láttam elöször (és azóta sem) siró embereket partyn, a lányok egymás nyakában zokogtak, mi meg álltunk a barátokkal, és mindenkinek ugyanaz a dolog fordult meg a fejében, "ezt nem hiszem el, ami most itt folyik".
Aliékba azért szorult egy kis emberség, azért tudták ök, nem lehet széttekerni teljesen a népet hajnali négy magasságában, igy egy kis pihenöt adtak a mélyen szántó zenék után, ami nem másban rejlett, mint a The Greek: Alive (G-Pal remix) cimü opuszban. Aki ismeri, az tudja, aki pedig nem, keresse meg valahol a neten, hogy tudhassa, miröl irok, mivel az a szám az elözöek homlokegyenes ellentéte, nyugodt, szinte már chilles hangzású, Stephanie Vezina varázslatos hangjával. Szinte egy ringatózó hajókázással hasonlatos a szám hangulata, a vokál pedig a hüvös szellöt képviseli. Pihentet, elringat, simogat, cirógat, zenében a kiállás meg tán az egyik legnagszerübb kiállás, amit valaha hallottam (és megintcsak ne feledjük a TurboSound hangrenszert), csak egy mély dörmögés, semmi más, majd becsúszik lassan Stephanie hangja ismért, "over the sun, beyond the see, theres world calling to me, over land and beyond time, the answer I will find"...majd a méééély, az a kegyetlen mély, szinte már belénksulykolja a hangokat. De a viharfellegek ismét gyülekeznek, Sharam képviseletében, és a vihar neve nem más, mint David Gaussa: The Vibe Of The Iberican Beats. Ennyi. Eddig tartott a pihenönk, de a Home nagytermében anno az óra 4 felé járásánál nem a pihentetés volt a jellemzö hadviselet, igy nem tehettünk szemrehányást, ismét kaptunk a pofánkra, tán a legsúlyosabb hangzatú ibérikus dallam ismét elinditotta a hangulatot, a tekerést a "felfelé" irányába. Brutális grooveok, szinte már lemészárolnak minket a TurboSoundos löketek, de nem tudunk mást tenni, pusztán a zene vezérletével, teljes mértékben megfeledkezve önmagunkról táncolunk :). Ismét követik egymást a hihetetlenebbnél hihetetlenebb dallamok, Cheky&Spyder: In Love szendvicsbe rakta a No Doubt: Hella Good cimü számot, majd ekkortájt felderengett a Size DDD: Nobody Lisen The Techno. Az Eminem szám átirata, a nagulat megint a tetöfokán, de az arabok megint ugy gondolták, egy kis pihenö nem árt, igy feltették a....a Coldplaytöl a Clock cimü számot. Semmi remix, semmi, a puszta 1:1-es számot tették be. Akkor láttam elöször (és azóta sem) siró embereket partyn, a lányok egymás nyakában zokogtak, mi meg álltunk a barátokkal, és mindenkinek ugyanaz a dolog fordult meg a fejében, "ezt nem hiszem el, ami most itt folyik".
A buli hátralévö részében nyújtották azt, ami nekünk, a hálás Home közönségnek dukált, slágerek, új trackek, minden, ami szem szájnak ingere, de aztán eljött a pillanat, amitöl tán minden ilyen partyn retteg a partyarc, eljött az utolsó számok ideje. Sharam lehúzza a potit, olyan 8:30 magasságában, a közönség örjöng, tapsol, fügyül, a két félisten meg csak áll a pultban, és csodálkozva mosolyognak a "homeosok" felé. Aztán megkegyelmeztek :) Sharam feltesz egy jó kis tekerös számot, de mi tudjuk, ez még mindig nem az, amit mi szeretnénk utoljára hallani, és megint elkövetjük a tapsolós, szinte már követelös szinjátékunkat, mire a válasz...16B: Escape (Driving To Heaven)...egy lány áll mellettem, nem is ismerem, ránézek, átölel, és együtt énekeljük a szöveget, "I wanted to stay everyone was pale and faded zelo is hesitated when it was time to turn on.....I’m driving to heaven, driving to heaven and there’s no way back home". És vége, nincs tovább.
Hogy mit jelentett a Home számunkra...a zenei fellegvárat. Azt a helyet, ahová szinte képtelenség volt úgy elmenni, hogy ne pozitiv szájizzel jöjjél haza, ha nem a nagyteremben okoznak zenei orgazmust, akkor a kisteremben kaptad meg azt, ami Neked "járt". Mind belsöépitészetileg, mind portásügyileg (sosem láttam atrocitást, ok nélkül senkit nem inzultáltak), mind hangositásilag (sosem fogom tudni kiverni a fejemböl a TurboSound brutálisan mély, illetve az idegtépö magas hangjait), mind...mind minden szempontól. Szerény véleményem szerint a Home Club Budapest volt az a club, amely feltette olyan magasra a mércét, amelyet egy jó ideig nem tudnak majd csak megközeliteni sem. Az átalakitás elött idöszakban a partyarcok szerintem a stilus krémjéböl kerültek ki, lehetséges, hogy néha borsos volt a belépö, de ezzel legalább biztositották azt, hogy olyan emberek kerülnek oda péntek-szombat esténként, akiknek ott a helyük. Akik tudják, értik ezt a zenét, nem divatból járnak ilyen helyekre. Vagyis sajnos csak jártak. A "Homeosok".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
holz 2008.04.19. 16:48:18
CHman75 2008.05.02. 07:44:42
Igaz engem ez a zene sosem vonzott, de ha te mondod elhiszem, hogy a DD az valami.
Én már megmaradok a DM nél :D.
Rakkenról.
Bellagio 2011.03.21. 20:47:23
Hajogyari Sziget? Pfffff :(((
Tomekko 2011.09.01. 11:18:07
www.filestube.com/531eadfe4d7d997403e9,g/Deep-Dish-Live-Home-Club-Budapest-Hungary-18-04-2003-Part1.html